I. Hét

4. Nap – Még mindig esik…

Mondanom sem kell én ébredtem fel a leghamarabb, bár mit is várok magamtól, hiszen tegnap már jóval 8 előtt ágyba bújtam. Végre kipihenten és szokatlanul nyugodtan sétáltam ki a nappaliba, elnyomtam magamban egy ásítást, majd leültem bámulni az üres képernyőt. Olyannyira beleéltem magam a kikapcsolt tv látványába, hogy a végén már, mint, aki a világ legizgalmasabb focimeccsét nézi, sikoltoztam és ugráltam is.  El sem mertem képzelni magam kívülről, de megfeledkeztem arról az apró tényről, hogy hiába, hogy egyedül voltam, koránt sem vagyok láthatatlan. Próbáltam lehiggadni… Nem sokkal később a fiúk ajtajának nyikorgására lettem figyelmes, és nem sokkal később szembetaláltam magam egy félmeztelen Kornéllal. Jó kezdet.

-         Mit csinálsz? – kérdezte köszönés helyett, majd letelepedett mellém.

-         Tv-t nézek! – morogtam, miközben a lehető legtávolabbra másztam tőle a kis ülőgarnitúrán.

-         De hát nincs is bekapcsolva butuska! – Kornél észrevehetően közelebb húzódott hozzám.

-         Tudom! De attól még nézhetem nem? – förmedtem rá, és kezdtem ismét kényelmetlenül érezni magam a társaságában.

Megrögzötten bámultam magam elé a sötétségben és próbáltam figyelmen kívül hagyni azt az isteni illatot, amit még ilyen távolságból is tisztán éreztem. Úgy csapta meg az orrom, mint a kedvenc virágom illata, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen pasival fogok gyakorlatilag egy házban élni.  Még, ha ez nem is ugyanaz, egy pillanatra annyira jó volt elképzelni, mi lenne, ha csak ketten lennénk itt és teljesen másképp viselkedve velem. Megtanulna nőként kezelni, bókolni és… szeretni. Mikor újra meghallottam a hangját érezhetően összerezzentem.

-         Inkább nézz engem! Én szebb látványt nyújtok… - suttogta halkan. Most már a bőrömön éreztem az érintését, amitől egész testemben remegni kezdtem.

A szemébe néztem, majd hirtelen elkaptam a tekintetem róla.

-         Mennyünk ki hógolyózni!

Hallottam valahonnan távolról a saját hangomat, majd csak azt vettem észre, hogy a lábam magától kezd el mozogni. Berohantam a szobába, magamra kaptam a kabátomat meg egy kordgatyát és kiszaladtam a kertbe. Ő már ott várt rám egy szép méretes, keményre gyúrt hógolyóval… Ezt pár pillanat múlva már az arcomon éreztem, még a szám is telement vele.

-         Te szemét!!! – sziszegtem miközben köpdöstem ki az olvadt havat a számból. De ő már nem hallott, a kert másik végébe futott és türelmetlenül várta a visszavágót.

A kezembe kaptam egy nagy adagot a jó 10 centis hóból, és elszántan gyúrni kezdtem, majd én is rohantam felé és gondolkozás nélkül rádobtam… Illetve rádobtam volna, ha nem bukik le és nem a falat találja el a kis fehér pamacs. A fenébe még mindig úgy havazott, hogy teljesen elhomályosította a látóteremet. Kornél hangosan röhögni kezdett, én meg erre játékosan megrugdostam. Később csak azt vettem észre, hogy újabb hógolyót kaptam a hasamba, mire szaladni kezdtem, ahogy csak tudtam, ő meg futott utánam, de megcsúsztam közvetlenül a medence mellett és hatalmasat zúgtam előre. Gondolom a kicsapódó medence vize ráfagyott a hideg kőre. Elterültem a földön és egy pillanatig komolyan el kellett gondolkoznom, hogy ki is vagyok én valójában.

-         Jól vagy? – kérdezte Kornél miközben letérdelt mellém. Üveges tekintettel néztem rá.

-         Izé… Igen, azt hiszem. – ő erre mosolyogni kezdett, már megint azzal a jellegzetes gyönyörű mosolyával, amit képtelen voltam eldönteni, hogy imádok-e vagy utálok benne.

-         Nagyon szép vagy… - suttogta. Ez a pár szó lágyan simogatta a bőröm, és egy pillanatra tényleg elhittem, hogy komolyan is gondolja ezt az amúgy nem túl eredeti mondatot. De aztán nagy erőfeszítések árán, úgy ahogy sikerült észhez térnem és a lehető legcsúnyább tekintetemmel néztem rá.

Már megint kezdi, már megint kíváncsi meddig mehet el velem! Aztán majd szépen itt hagy... megint. Nagy levegőt vettem, összeszedtem az összes erőmet, megfogtam a karját, majd belöktem őt a medencébe. Kornél felszisszent, majd dühösen meredt rám, már nyoma sem volt az előbb említett elvarázsoló mosolynak.

-         Ez most mire volt jó? – kiáltott rám. – Én, mindjárt elkaplak és… - elhallgatott, majd a kezével felfelé tolta magát a medence szélén. Hiába néztem volna olyan szívesen, ahogy az izmok a karján minden mozdulatára megfeszülnek, még gyorsan odaszóltam neki egy 1:1-et és berohantam a szobába.

Nagy szerencsém volt, hogy a nappaliban találtam Csongit, így mikor Kornél csurom vizesen bejött, kényelmesen elbújhattam a védelmező test mögött. Végül semmi szócsatára nem került sor, Kornél még vetett rám egy utolsó „ezt még megkapod” pillantást, majd lekapta magáról az izompólóját és besétált a fürdőszobába. Csongi reménytelenül nézett rám, de nem szólt egy szót sem, csak a fejét csóválta. Itt kezdődött el közöttünk egy mimikacsata, a lehető leghülyébb fejeket vágtuk egymásra, míg a végén kitört belőlünk a röhögés. Lihegve rogytunk le a kanapéra, és vártuk, hogy éledezzen a nép. A következő felkelő emberke Kata volt, aki egyből Kornél után érdeklődött, majd mikor közöltük vele, hogy a szív szerelme éppen nagy valószínűséggel fürdik, nagy lazán bement utána a fürdőszobába. A többit szerintem elképzelitek anélkül is, hogy egy szót is szólnék róla. 10 perc gondolom éppen elég volt nekik a kameranélküli helyiségben, hogy lezavarhassanak egy röpke menetet. Vagy ez csak előítélet, és a csókon kívül semmi nem történt még köztük? Ezt mindenki eldöntheti maga… A délelőttünk elég eseménytelenül alakult, bár sejtettük, hogy valami alakulóban van a délutánnal kapcsolatban, mert a 6 fiú magára zárta a rezidenciájuk ajtaját és halk pusmogásba kezdtek. Kata próbálta kihallgatni őket, de minden egyes kísérlete sikertelen volt, úgyhogy a végén feladta. Végül a srácok kijöttek, de valahogy furcsamód csillogott a szemük.

-         Na, ki van benne egy hatalmas délutáni hógolyócsatában? – Kornél adott hangot a fiúk tervének, mire a klikk már lelkesen indult a kabátjáért.

Jellemző. Gondolom már egyből ráizgultak a tudatra, hogy majd Kornél bevágja őket a hóba és minden eddig elképzelhetetlen dolgot csinál velük. Én személy szerint folyton Csongit használtam védőpajzsnak, de még így sem tudtam kivédeni a hátamra mért támadásokat. Végül feladtam és én is beszálltam a buliba, dobáltam mindenkit, még annak ellenére is, hogy a hó még mindig rendületlenül esett, és senki nem látott a másikból semmit, így gyakran egymásnak rohantunk, de csak jókat röhögtünk rajta. Miután sikerült pár erőteljes dobást mérnem Marcira és Szilire, kimerülten rogytam le a földre. Az egyik pillanatban csak azt vettem észre, hogy Milán felbukott bennem, amitől kitört belőlem a röhögés. Szerencsétlent úgy kinevettem, hogy utána erősen küszködtem a bennem kialakult lelkiismeret furdalással, de olyan gáz volt, ahogy egy apró lányos sikoly kíséretében elterül mellettem a hóban, hó angyalt formálva! Látszólag senki nem vette észre őt, úgyhogy kényelmesen felálltam és Csongi keresésére indultam. Alig hittem el, hogy egy kertben nem akadok rá. Helyette alig pár méterrel előttem felfedeztem Kornélt. A fenébe csak ki ne szúrjon, jelen pillanatban úgy felerősödött a hóesés, hogy a kutya se venné észre, ha lecsapna rám. Gyorsan futni kezdtem, majd lépéseket hallottam közvetlenül a nyomomban, aminek újra egy hatalmas zuhanás lett a következménye. Kornél teljes súlyával nehezedett rám, én meg olyan szinten megijedtem, hogy a hóba fúrtam a fejem. Nem volt egy kellemes érzés, de gondoltam a cél érdekében mindent. Csak azon kaptam magam, hogy fedetlen a hátam és hatalmas mennyiségű hó nehezedik rá. Felsikoltottam, ahogy a jéghideg hó érintette a bőröm, és úgy éreztem menten megfagyok. Képtelen voltam felkelni, ahhoz már túlságosan is megdermedt az összes végtagom. Reményveszetten hevertem, mikor Csongi lehajolt mellém.

-         Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte mosolyogva, mire a legeslegegyszerűbb választ adtam, amit még éppen ki tudtam préselni magamból.

-         Kornél kivégzett. – behunytam a szemem és vártam, hogy a karjába vegyen és bevigyen a meleg szobába.

Csongi valószínűleg sejtette, hogy egyedül innen én fel nem kelek, úgyhogy teljesítette a ki nem mondott kérésemet és a fürdőszobáig cipelt. Ott kibújtatott a kabátomból és az alatta levő csurom vizes pólóból.

-         Nah menjél fürödj meg, én meg elintézem ezt a gonosz Kornél gyereket, ne félj!

Örömmel tettem eleget az akaratának, teleengedtem a sarokkádat és elmerültem a habokban. Behunytam a szemem és élveztem a tűzforró víz pihentető hatását. Később csak arra lettem figyelmes, hogy valaki hevesen verni kezdte a fürdőszoba vékony ajtaját. Azt hittem az erős ütések hatására be is törik, de szerencsére az illető még éppen időben rájött, hogy a kilincset lenyomva is be lehet jutni a helyiségbe. Kornél dühös arcával találtam szembe magam, és hirtelen még arról is megfeledkeztem, ahogy a méregtől szikrázó szemébe néztem, hogy tulajdonképpen én meztelen vagyok.

-         Az a hülye haverod… - morogta, miközben fel-alá járkált a linóleumon. Csak ekkor tűnt fel, hogy ismét csurom vizes volt a rajta levő ruha.

-         Elárulnád esetleg, hogy mit csinált, amiért képtelen vagy megállni és lehiggadni egy pillanatra? – kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel, mintha sejtésem sem lenne a válaszról.

-         Én higgadjak le? – lehajolt elém, mire gyors mozdulatokkal rengeteg habot söpörtem magamra, ami remélhetőleg megfelelően takart.

-         Hát nem is én viselkedek úgy, mint egy idegbeteg. – ez hatott.

-         Jó! Az a bunkó hallod kijött, mint egy felhevült buzi, majd elkezdett kergetni, még a végén megint abban a tetves vízben kötöttem ki! Úgy éreztem magam, mint egy díjnyertes idióta!

-         Megérdemelted édike, azok után, hogy majdnem megfagytam miattad! – halványan mosolyogni kezdtem, mire megjelent az arcán a szokásos mosoly. Lehengerlő volt, és mégis tudtam, hogy ez már a legkevésbé sem jelenthet jót nála.

-         Én a Te helyzetedben befognám azt a pici számat! Remélem tudod, hogy bármelyik pillanatban megerőszakolhatlak! – ezt már nem bírtam tovább, kitört belőlem a hangos röhögés. Ahogy Kornél itt guggolt előttem olyan nevetségesen nézett ki, hogy még azt is kifejezetten viccesnek tartottam, hogy esetleg tényleg képes lenne megdugni!

-         Maradj már csendben és hagyj nyugodtan fürdeni… Javaslom, hogy tedd te is ugyanezt! – felcsillant a szeme.

-         Veled?

-         Tűnés kifelé!

-         Még nem nyertél!

Erre már csak egy újabb mosollyal válaszoltam, mire ő kelletlenül kisétált. Mondanom sem kell miután kimentem a fürdőszobából már teljes átéléssel smárolt újra Katával. Kornél, Kornél sosem nősz fel? És az volt ebben az egészben a legszörnyűbb, hogy tudtam, bármit is csinál, ugyanúgy ki fogom őt tüntetni a figyelmemmel, ahogy eddig is tettem. Valahogy még, ha magamnak nem is vallottam be, mindig is tetszett ez a megszokhatatlan, kiismerhetetlen stílusa. Hát kíváncsi vagyok, mit tartogat még számunkra…

 Véleményem a naplóról>>