I. Hét

5. Nap – A csocsóbajnokság

Reggel egy meglepetés várt minket a nappaliban. Mindenki már fel lett verve 8-kor, hogy együtt csodálhassuk meg az új szerzeményt. Én csak néztem az elém táruló képet, a srácok szorosan körbevették a csocsóasztalt, majd a csajok is csatlakoztak. Együtt ugráltak, majd örömujjongásban törtek ki. Erősen elpirultam, hiszen még sosem csocsóztam, a faluban ez nem volt megszokott, és gyakorlatilag senki nem tudta hogyan is kell egy ilyenen játszani, még, ha ez normális embernek olyan egyértelműnek is tűnik. A Tv pár perc múlva bekapcsolt mi meg letelepedtünk elé.

-         Jó reggelt villalakók! Látom megtaláltátok az ajándékot, használjátok egészséggel, a tiétek. – mindenki lelkesen bólogatott, és istenítette Attilát. – Délután 5kor megrendezésre kerül az első villán belüli csocsóbajnokság! Addig játszatok pár próbamenetet, ami alapján felmérjük a képességeiteket és beosztunk titeket csapatokba. A többit majd még 5 előtt elmondom! Sziasztok!

A Tv hirtelen kikapcsolt, mire mindenki ismét a csocsóhoz rohant és Kornél Patrikkal már el is kezdte felmérni a terepet. Később a többi fiú is kicsit vonakodva ugyan, de csatlakozott hozzájuk. Tulajdonképpen senkinek sem volt kedve leégetni magát a két Istennel szemben. Mi magukra hagytuk őket, és vártuk, hogy megunják, illetve a többi csaj várta, én meg még mindig hitetlenkedve néztem rájuk. Kriszti lefeküdt mellém az ágyra…

-         Tök jó nem? Csocsó, hallottad te ezt? Csocsóbajnokság! Hát ez oltári, alig térek magamhoz a döbbenettől! Én ezt alig bírom felfogni, ez egyenesen csúcsszuper. – ott fészkelődött, alig bírt nyugton maradni, forgott az ágyon, mint a ringlispír.

-         Aha. – mondtam kicsit egyhangúan egy halk sóhajtás kíséretében.

-         Te nem is örülsz? – úgy nézett rám, mintha marslakó lennék, de legalábbis valami nagyon különös egyed.

-         Izé… Tudod, az az igazság, hogy én még sose… csocsóztam. – lehajtottam a fejem, és már előre felkészültem a hatalmas röhögésre, ami fogadni fog a bajnokságon. Kriszti hitetlenkedve nézett rám, az arcomat fürkészte és szerintem azt találgatta, hogy vajon tényleg igazat mondok el. – Ez az igazság! Nálunk otthon ez nem volt divatos, úgy értem, a legtöbben még csak nem is hallottunk a létezéséről.

-         Huh, csaj, akkor te ma oltári nagy korrepetálásra szorulsz!

Lelkesen mesélni kezdett, majd megosztott velem pár fontos dolgot, mint például, hogy csuklóból kell játszani meg hasonlók. Türelmesen hallgattam és legalább elméletben próbáltam elsajátítani a játék mentetét. Kb. másfél óra után már mi is odaférhettünk az asztalhoz, csapatokat alakítottunk és játszottunk pár próbamenetet. Hát mondanom sem kell beigazolódott a jóslatom. Kornél meg Patrik ugyanis végig a csocsó két oldalán álltak és türelmesen figyeltek minket, de bármikor hozzám került a labda kitört belőlük a hangos röhögés. Nem bírtam sokáig…

-         Nah idefigyeljetek, ha ti olyan jól csináljátok, inkább húzzatok el innen, vagy tanítsatok meg, de ne röhögjetek már! Légy szíves! Zavar! – Kornél még mindig mosolygott, majd odaállt mellém és megfogta a kezem.

-         Beállok! – jelentette ki. Kérdőn néztem rá, de nem szándékozott mást hozzáfűzni a dologhoz. Kata bedobta a labdát, és minő meglepetés, pont rám, azaz ránk került a sor. Kornél miközben fogta a kezemet, ami erősen markolta a rudat, lelkesen irányított. Egész testemben remegtem és most értettem meg az egész játék lényegét. Éreztem, ahogy mozdul a keze, éreztem a lendületet, miközben alig bírtam levenni róla a szemem. Nagyokat nevettünk, olykor viszont dühösen kiabáltunk, elképesztő volt. El sem hittem, hogy én itt a falusi kislány átélhettem egy ilyen élményt. Nekem ez sokkal többet jelentett, mint a többieknek. A végén megnyertük a meccset.

-         Köszönöm… - suttogtam bambán, mikor Kornél hátrébb húzódott tőlem. Ő erre nem felelt, besétált a fiúszobába, és eltűnt a szemeim elől. – Játszunk még egyet? – kérdeztem izgatottan, mire újabb csoportok alakultak és nyomtunk egy második menetet.

Oké-oké érezhető volt Kornél hiánya, a kezemből hiányzott az erő, de boldogan tapasztaltam, hogy a meccs végére rúgtam egy gólt, és jóval több labdát védtem ki, mint a legelején. Teljesen belefeledkeztünk a játékba, már egyhuzamban kb. a 4. meccset játszottuk, végül a többieknek kellett elkergetniük minket. Krisztivel röhögve dőltünk le a kanapéra.

-         Hát ez oltári! Pont ez hiányzott a házból. – lelkendezett én meg most, hogy már ilyen sok tapasztalattal gyarapodtam, boldogan helyeseltem.

Alig vártam az 5 órát, hogy folyatódjon a játszma. Délután még kiültünk Krisztivel meg a fiúkkal pezsgőfürdőzni egy kicsit. Csongi magához képest kifejezetten izgatott volt, Szilivel csak értetlenül bámultunk rá.

-         Héj, mizu? – kérdeztem miközben próbáltam visszafojtani a kikívánkozó hangos röhögést.

-         Csocsó! Be vagyok indulva, mint állat, miben fogadunk, hogy megnyerem a meccset? – ilyen magabiztosnak még sosem láttam. – Már alig várom! Majd a győzelmemre iszunk egy nagyot este oké? Csinálj nekünk Linda egy jó kis alkoholmentes koktélt és berúgunk! – most már tényleg elkezdtem röhögni!

-         Rendben! – adtam meg magam. – Ha tényleg megnyered, komolyan összeütöm neked az összes koktélt, amit ismerek!

-         Szavadon foglak. – suttogta elégedetten, majd minden ok nélkül lenyomott a víz alá.

5 előtt pár perccel ismét bekapcsolt a Tv, és Attila kihirdette ki-kivel lesz egy csapatban. Az első fordulót a 4 leggyengébb villalakó játszotta, és értékelték a versenyzők mind csapatbeli, mind egyéni teljesítményét. Nekem Fruzsi lett a párom (aki ugyan duzzogott emiatt), Milánnak pedig Tamara. Még szerencse, hogy nem Milánhoz raktak, mert én komolyan legyilkoltam volna őt a bábuimmal, hiába, hogy egy csapatot alkotunk. Így legalább lendületet vitt belém a tudat, hogy le kell győznöm a kis buzit. Szokatlanul feltöltődtem energiával és a meccs első gólját belőttem. Utána következett még 2 Fruzsitól, majd még kettő Tamarától. Igaz Fruzsi, mint kapus egész jó volt, de Tamara középpályásként sokszor elég erős rúgásokat mért rá. Ezt nem hagyhattam, így sugárba belőttem 3 gólt egymás után. Meglepődtem magamon, vagy inkább Milánon, hogy ilyen gyengén védett? Hát igen, ha létezett nálam reménytelenebb egyén a csocsóasztalnál, az kétségtelenül Milán volt. Folyton elvétette az irányt, erőtlenül forgatta a rudat, és képtelen volt kivédeni a leggyengébb ütéseket is. Habár Tamarának még utána sikerült visszavernie pár próbálkozásomat és bejuttatott még egy labdát a kapuba, az utolsó ellen már nem tehetett semmit. Bement! Fruzsival összecsaptuk a tenyerünket és hatalmas örömujjongásban törtünk ki. Kornélra néztem, aki rám kacsintott. A következő meccset a Niki+Marci és Kata+Szili páros vívta. Milánék végleg kiestek a versenyből, nekünk pedig a második meccsből kikerülő vesztesekkel kellett lejátszanunk a következő párbajt. Szabályosan vér folyt Marci és köztem, ahogy mindketten olykor idétlenül és tök gyengén próbáltuk kivédeni egymás támadásait. Hol röhögtünk, hol szidtuk egymást, végül nem volt mit tenni, teljes beleéléssel küzdöttünk a másik ellen, egy szót sem szólva egymáshoz. Szerintem egyikünk sem gondolta olyan komolyan a kettőnk között kialakult csatát, mint ahogy azt tetettük, mindenesetre hatalmas intenzitással próbáltuk egymás labdáit a lehető legtávolabbra űzni a saját kapunktól. Csodálatos volt! Sajnos 4:6-ra kikaptunk, de engem ez nem rázott meg különösebben, gondoltam, hogy a kezdetleges csocsótudásommal, nem fogok első körben leverni mindenkit. Tovább drukkoltam a többieknek, felválta Csonginak és Kornélnak. Sorra potyogott ki mindenki a végére, és kezdtek előtűnni az igazán jó játékosok. A döntő előtti utolsó 4-es játszmát Csongi, Kriszti, Patrik és Kornél vívta. Végül Patrikék nyertek és így Csongi és Kornél pontszámai pont ugyanannyira jöttek ki. Ők maradtak hát a szuperdöntőben én pedig lélegzetvisszafojtva figyeltem az izgalmas végjátékot. De aztán Kornél hirtelen megállt… Mindenki érdeklődve, néma csendben meredt rá.

-         Hé, buzikám! Ez így kezd nagyon uncsi lenni, már 10 perce szenvedünk és két nyamvadt gólnál nem jutunk többre. Legyen egy kis tétje a dolgoknak!  A nyertes… - Kornél körbenézett a teremben, majd megakadt a szeme rajtam. – Szóval… A nyertes lesmárolhatja Lindát! Le se tagadhatod, hogy halálosan belezúgtál! Ezért érdemes küzdened nem? – önelégült mosoly, egós nézés, én meg csak pirultam és egyre dühösebb lettem, hülye idióta!

-         Figyelj, mi Lindával már fogadtunk! Ha leverlek, megcsinálja nekem az összes létező koktélt, amit ismer! – förmedt rá Csongi Kornélra, akinek az agyában újabb gondolatok fogalmazódtak meg.

-         Oké smaci + koktélkészítés! Bejön! Nah folytassuk!

-         Rendben! Áll az alku!

Sosem láttam még ilyen meccset, most vált világossá számomra, hogy ez a két fiú mennyire gyűlöli egymást. Szabályosan legyilkolták a másikat játék közben, verték és döntögették világba a csocsóasztalt, mindenki döbbenten, tátott szájjal, mukkanás nélkül bámulta őket. Éppen talán Kornél vezetett egy góllal, mikor Csongi hirtelen a csuklójához kapott.

-         Áúú… - felszisszent, majd a földre rogyott, én pedig gondolkozás nélkül odarohantam hozzá Krisztivel a nyomomban.

-         Mi történt? – kérdeztük tőle kórusban, mire ő ránk emelte a tekintetét. Láttam a szemében a fájdalmat, és azt, hogy mindennél jobban küzd azért, hogy erős tudjon maradni, legalább előttünk.

-         A csuklóm… Kificamítottam. Ez baszottul fáj. – mosolyt erőltetett az arcára.

-         Biztos, hogy nem többről van szó? Tudod mozgatni? – finoman megfogtam a kezét és alig észrevehetően jobbra majd balra döntöttem.

-         Váá, te meg akarsz ölni? – szólt rám, én meg felsegítettem és eltűntem vele a fürdőszobában.

-         Hé, most akkor mi lesz? – kiáltott utánunk Kornél csalódottan.

-         A játéknak vége, nem látod? Képtelen folytatni. – morogtam keservesen, majd magunkra zártam a fürdőszoba ajtaját.

-         Fenébe, ez nagyon fáj…

-         Ne nyavalyogj már, megoldjuk! – intettem le egy mosoly kíséretében, majd elkezdtem feltúrni a polcokat. Végül az egyikben találtam fáslit és gondolkozás nélkül a kezére tekertem, bár nem értettem túlzottabban az elsősegélynyújtáshoz, nálunk ez falun mindig hatott. – Jobb lett?

-         Sokkal.

Még egy darabig ott beszélgettünk a linóleumon, majd adtam egy puszit az arcára, mire kicsapódott az ajtó és Kornél látszólag teljesen félreértette a helyzetet.

-         Ti meg mi a szent szart csináltok itt? Már nem mintha nem tudnám kitalálni… Nem ezért jöttem! A versenyt a pontok és az utolsó gólok alapján megnyertem, már, ha nem tudod folytatni. – Kornél tényszerűen vázolta fel Csonginak a helyzetet.

-         Azt hiszem, ezzel a kézzel pár napig képtelen vagyok bármit is kezdeni. – vallotta be szomorúan, majd elfordította a fejét. Bíztatóan simogatni kezdtem a vállát.

-         Rendben! Recska kilőve! :D Tekintve, hogy nem éppen a legtisztességesebben és a legjogosabban győztem, eltekintek az egyik fogadástól. Linda megkapod a döntés jogát, rajtad múlik, melyiket választod. – elkerekített szemekkel néztem rá.

-         Tessék?

-         Fogadtunk!

-         Kornél te fogadtál saját magaddal…

-         Ez azért így nem igaz! Csongi rábólintott a dologra. Na? – fenébe. Ööö, miből is lehetett választani? Na, ne, én ugyan meg nem csókolom.

-         Hát… Azt hiszem szép hosszú koktélozós estének nézünk elébe. Nem várhatna holnapig? – reménykedve néztem rá, de ő csak csalódottan csóválta a fejét.

-         Nem! Kinn várlak!

-         Szemét! – még utána vágtam a földön heverő maradék fáslit, majd kelletlenül felálltam.

Csongi együtt érzően nézett rám, de igazából nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, pár koktélba még senki nem halt bele, had örüljön a feje…

-         Csongi? – fordultam vissza az ajtóból.

-         Igen?

-         Tényleg megcsókoltál volna, ha megnyered? – Csongi látszólag nagyon elgondolkozott, majd nemes egyszerűséggel csak ennyit mondott:

-         Nem! – elnevettem magam.

-         Rendben! – már ő is nevetett.

Kinn várt Kornél a konyhában, pár hozzávalót már önállóan is odarakosgatott a pultra.

-         Segítek… - ajánlotta fel.

-         Már éppen eleget segítettél. – mosolyogtam, majd nekiálltam az első koktélnak.

A többiek már régen lefeküdtek mikor mi is elindultunk a fürdőszobába elvégezni a szokásos teendőket. Hát igazából attól függetlenül, hogy Csongi elbukta a versenyt, kificamította a karját és majdnem 2 órán keresztül koktélokat gyártottam, egészen jól alakult ez a nap. Megtanultam csocsózni, megtanultam versenyezni és megtanultam fogadni. Csupa olyan dolgot, amit egy magára valamit is adó embernek előbb-utóbb el kell sajátítania. És mennyit tanulhatok még közöttük! Igen… Már ezért megérte megpróbálni! És hiszem, hogy innentől kezdve már minden csak könnyebb és jobb lehet…

Véleményem a naplóról>>